Utazás Mesefaluba – Frízföldön töltődött fel néhány lelkész
Hollandiába utazott a Szatmári Református Egyházmegye néhány lelkipásztora, férjek és feleségek, Kovács Sándor esperes vezetésével. Kirándulásnak és pihenőnek indult, de szeretet-tanulmányút is lett belőle.
Több mint huszonnégy éven keresztül Hollandiából segélyszállítmány érkezett Egribe, ahonnan több kicsi gyülekezethez, kórházhoz, segélyszervezetekhez is eljutottak az adományok. Friesland reformátusai nem kis áldozatok árán nyújtottak segítséget az itteni gyülekezeteknek.
Június végén, július elején néhány lelkipásztor megtapasztalhatta azt, hogy hol lakik a szeretet, hol is laknak azok az emberek, akik az apostol szavaival vallják: „Akinek pedig van miből élnie e világon, és elnézni, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképen marad meg abban az Isten szeretete?" (1Ján 3,17) Kovács Sándor esperes, egri református lelkipásztor 1990 óta tartja a kapcsolatot a frízekkel, akik több református gyülekezetet is segítettek az évtizedek folyamán. A helyi egyházközségek a ruhák értékesítésével több programot is véghez tudtak vinni. A Stichting It Skewiel nevű szervezet hathatósan közbenjárt a Szatmári Református Egyházmegye egyik táborhelyének kialakításában és karbantartásában, a székelyföldi Libánban. Több diák tanulmányát is segítette az a szervezet, amely működését ugyan megszüntette az elmúlt évben, de a kapcsolatokat nem lehet elvágni.
A szatmári küldöttség június 25-én indult a szélmalmok országa felé, pihenésképpen félúton a festői Prágában szállt meg. A hatszáz éve mártírhalált halt Husz János városa után Frízföldre utazott a társaság, ahol több mint egy héten át élvezhették Oosterbierum és Franeker vendégszeretetét. Oosterbierum, a mesefalu nyugalma, a Wadden-tenger naplementéje, a fríz emberek életvitele és szeretete bámulatos volt. Családoknál kaptak szállást a szatmáriak, akik mindenhol otthon érezhették magukat.
Vasárnap istentiszteleten vettek részt, ahol ugyan partiumiak nem értették a prédikátort, azaz a prédikáló kertészt (!), de a szeretet nyelvén beszélt, ezért mégis minden érthető volt az oosterbierumi református templomban, ahol a magyar himnusz is felcsendült. A templom előtti megható megemlékezés után egy farmon száznegyven ember gyűlt össze a vendégek tiszteletére. A hét további részében Franekerben városnézés és Planetárium-látogatás, Harlingenben hajókázás és fókalátogatás színesített. Fríz múzeum és népszokások tárultak a látogatók elé, Leeuwardenben pedig városlátogatás gyönyörködtetett. A hét közben farm-, melegház- és krumpligyár-látogatás tanított természetes egyszerűségre, nyugati technológiával és hatékonysággal.
Nem túlzás, testvérektől búcsúztak péntek este a vendégek, akik a „mesefalu" közösségi házában még erősebb közösséggé formálódtak. A kirándulás záró akkordjaiként az Elba-parti Drezda és a bécsi schönbrunni kastély szépsége varázsolta el a látogatókat, akik tizenegy nap után hétfőre visszaértek a döcögős itthoni valóságba.
Aki először megy nyugatra, annak Kós Károly szavai juthatnak eszébe: „Napnyugat felé pedig ne nézzünk többé! Attól csak nehéz a szívünk, és fáj a szemünk..." Sokan látják az ottani életet és teljesen érthető: ők is magukénak akarják tudni azt a világot. No, de nem lehetne abból hazahozni valamit?! Szélmalomharcnak tűnik! „Építenünk kell! Fogunk hát építeni új, erős várakat a régi Istennek."
